A fiatal évek
A háború után születtem, sanyarú évek voltak azok. Sovány beteges kislány voltam, mint majd' mindenki csoda, hogy megmaradtunk páran.
Mindegy, azért csak felnőttem, pedig volt egy nyolc évvel idősebb bátyám, aki mellett nem tudtam úgy elmenni, hogy belém ne rúgott volna. Az apja (nekem csak a nevelőapám) rengeteget verte szerencsétlent, sokszor a földön fetrengett már, de csak ütötte, vágta, ahol érte. Szóval rajtam vezette le a sok bántást. Egyszer kétségbeesésemben megszöktem hazulról, sajnos egyetlen nap alatt visszavittek a rendőrök, sírva könyörögtem, bárhová vigyenek, csak a szüleimhez ne.
Később másik lakásba költöztünk, itt ismertem meg a leendő férjem. Szerelem volt az első látásra, bár engem az is motivált, hogy minél előbb szabaduljak a családomtól. Szegények voltunk, mint a templom egere, anyósnál kezdtük a házasságunkat, utána albérlet következett. Két lányom született 1970-ben és 1971-ben. Aztán lakás is lett, mivel nagyon szegények voltunk, önkormányzati bérlakás. De milyen boldogság volt az akkor! Egy 53 m2-es másfél szoba+hall, ahol nincs főbérlő, az anyós sem parancsol. Maga volt a boldogság.
Aztán jöttek a problémák sorozatban a férjem rákapott az ivásra, melléje a mértéktelen - nem evésre - hanem zabálásra. Három normális férfi ételadagját falta fel. Emiatt aztán állandó anyagi problémáink voltak, mert soha nem jöttünk ki a kosztpénzzel, valakinek folyton tartoztunk. Sem a tinilányoknak, sem nekem nem jutott rendes ruha, pedig mindketten dolgoztunk. Nyaralásról csak édesanyám második férjének a Balaton parti kalyibájában lehetett szó. Mindezek mellett a férjem szerette a kislányait, azok is őt, ezért kitartottam mellette. Én jobb pozícióban voltam a munlahelyemen ezért többet kerestem nála. Szinte eltartottam egy nagyivó, nagyevő elhízott férfit. 23 évet húztam le mellette...
A válás
A lányaim végre, nagy nehezen leérettségiztek, mindketten albérletbe költöztek, ezután úgy döntöttem már nekem sincs miért maradni egy ilyen komisz ember mellett. Rendszeresen meglopott, nem csak a pénztárcámból a havi fizetés tünt el odahaza (ezt később már haza sem vittem, fizetésnapon irány egyből az OPT-be, ahol nyittattam a saját nevemre egy "átutalási betétszámlát") hanem kevés ékszerem, pár értéktárgyam rendszeresen a zálogházban landolt. Szóval elegem lett, kerítettem egy ügyvédet és beadtam a válást. Hihetelen gyűlöletet váltottam ki ezzel a férjemből. Valószínűleg tisztában volt vele, ő egyedül, saját maga képtelen a keresetéből finanszírozni életmódját, lakhatási lehetőségét.
Hogy mégis valami maradjon a 23 évi munkám után, lakáscsere lehetőséget kerestem, szinte reménytelenül. ÉS MEGTÖRTÉNT A CSODA! Találtam egy fiatal párt mindegyiküknek volt egy-egy lakása és össze akartak költözni. Azt képzeltem, na most végre megszabadultam, az akkor már elvált férjemtől. Tévedtem...
A lányaim az albérletükből egyikük hozzá, a másikuk hozzám költözött.
Az első nagymamaság
Veronika lányom kapcsolatának terhesség lett a következménye, 19 éves volt akkor 20 évesen szülte meg első gyermekét 1991. április 17-én. A fiújával komoly bajok voltak. Botrányosan élt, a kislánya még az első évét sem érte meg, máris bevonult a börtönbe. Ő volt a győri HOPIS üveges fia.
Eközben az idősebbik lányom, külföldre ment dolgozni. Egy darabig egyedül voltam. Akkor még nem fájt az egyedüllét, boldog voltam. Senki nem vitte el se a pénzemet, se a kevéske maradék ékszereimet. Rengeteg minden hiányzott a lakásomból, mégis örültem, végre életemben először magam dönthettem a saját dolgaim felöl. Önálló voltam, nekem ez maga volt a boldogság.
Aztán Veronikát kirúgta az apja gyerekestől. Ő ugyan szerzett magának egy szükséglakást, ám nem lakott benne, hanem hozzám költözött a kislányával a nővére szobájába. Hogy "szép" legyen az életem, a fiúja jött utána, akit természetesen nem engedtem be. Erre berúgta az ajtómat...